Az élet komor homályán átvezet egy út
Mely köré a sors fonja a szúrós koszorút
Ne hagy itt védtelenül
Mert nem bírom tovább egyedül
Csalódtam már, sokszor voltam magányos
Mert hozzám az élet nem volt mindig igazságos
Feszít a szívem, bele is sajdul
Ha a sors még egyszer a szívembe markol
Elfojtom belül, nem merem mutatni
Ha kell a te szemedbe is bele fogok hazudni
Nem merem kimondani hangosan, mert valóra válna
S, akkor tudom, a lelkem a pokolba szállna
Elragadtál tőlem minden nap egy esélyt
Soha nem adtál mellém egy viszont szerető személyt
Tapostak, téptek, mélybe taszítottak
S, még egyszer, hogy fájjon nagyon belém rúgtak
De lehet, mesém vége szépen végződik
S, velem egy új korszak kezdődik
Mely élet jövőbeli sóvársága valóra válik
Mert a szívem, a szívem azóta is abban reménykedik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése