Szikra

Akarlak téged, de minden áron, rólad szól minden álmom...

Semmi vigasz

Dördült a puska, hallik a hangja
Földre borul lassan eltalált áldozata
Szíven találta a golyó, éppen ott
A vér a mellkasán minden felé csurgott

Nagyokat lélegzett, alig kapott levegőt
A sebre szorította kezét, fájdalmasan zokogott
Elvett tőle a sors minden erőt
A nagy vörösség már patakokban csurogott

Egy utolsó dobbanás, egy utolsó lélegzet
Néhány perc és semmit sem érezhet
Szeme előtt közben képek váltják egymást
Nem akarom hallani, azt az utolsó dobbanást

De vajon ki volt az áldozat, ki volt a katona?
Kinek pecsételődött meg örökre a sorsa?
Fáj és vérzik az én szívem
Vigaszom e bánatra semmi sincsen

Eltalált és sebzett Ámor nyila
Úgy éreztem megvolt köztünk az a pici szikra
Csendesen, magamba mélyedek
Nem hallja senki, magamban kedvemre őrjönghetek

Esős, tavaszi nap

Apró remény pici sugara csillant e napon
Kihasználtam e lehetőséget, nem kicsit, nagyon
A déli harangszó elhangzott már régen
Kondultak a harangok oly szépen

Az eső szemerkélt, hol a nap is elő pillantott
Kereste a szemem, hátha szivárványt alkotott
Múltak a percek, személyem a buszt várta
Ott álltam a megállóban, kezemben az esernyőm tartva

Tekintetem, mint ahogy mondtam cikázott szerte
Azt a nem levő szivárványt keresve
Mire jobbra tekintetek, tőlem nem messze
Egy ifjú lány, testét az eső verte

Szemüveget viselt, melyen alig látott
Mindenfele esőcsepp záporozott
Nekem sem kellett többet gondolkodni
Megpróbáltam hátha, hátha tudok segíteni

Az esernyővel a kezemben megindultam felé
Gondolom bárki a helyemben ugyanezt tenné
Akkor jöttem rá, hogy egy ideje már figyel a tekintete
Megszólítottam, beszédbe elegyedtem vele

Az ernyőmmel őt is óvtam immár
Art tettem, amit a szívem diktál
Bár e mese tényleg nagyon szép,
Nem lesz más számomra, csak egy örök emlék

Egy szomorú gondolat 

Mit ér a pénz, mit ér az élet

Ha az emberen csak úgy keresztül néznek

Mit ér a pillanat ha nincs kivel megosszam

Nincs kinek az ágya mellett virrasszam

Itt az új tavasz, melyet jómagam igencsak vártam

Hisz úgy gondoltam kiteljesedik a megálmodott vágyam

Ilyenkor látja igazán az ember, milyen magános is tud lenni
S, mily jó lenne a számára, ha lenne, akihez tud ragaszkodni

Nem várok meg több tavaszt, hiába, minek is tenném
Lehet, soha nem teljesül, ahogy szeretném
Vágyom a pillanatra, kerestem a pillanatot

Adjatok jelet, mert abba még kapaszkodhatok

Tova szált a remény, tova örökre

Nem tudok már bízva nézni az emberekre
S, a szívem elvágyik messze, tova, a végtelenbe
Bár bele láthatnék a szerelmes szívekbe

A rímek játéka

Szívemnek húrja, Megpendül újra

Benne a bánatom, Szívemnek ártalom

Kalandra csábít, Hiába ámít

Nem hagyom magam, Erős a szavam

Annyiszor fájt, Elviseltem a magányt

De eltelt már annyi idő, Lehet, hogy ez a perc a megfelelő

Válóra válhat végre, Az igaz szerelem szépsége

Mert árva angyal, árva lélek, Kusza és sötét jövőképek

Tiszta szíveben tiszta szándék, Nem lesz tovább magányos az árnyék

Igazi ajándék, Ha egy szerető szívnek örömöt okoznék