Botond kalandjai

Botond kalandjai

Egyszer régen
Túl az Óperenciás tengeren
Volt egy fiú, Botond a neve
Meg volt neki a magához való esze

Botond szülei Kukutyinban  laktak
S, minden nyáron földjükön dolgoztak
Gabonát arattak minden egyes éven
Nem volt választásuk ezen a téren

Nagy háború dúlt a szomszéd országban
S, jó áron vették a gabonát a magtárban
Jól ment tehát a kis család sorsa
Nem volt gondjuk a mézédes borra

Mindezt szüleitől örökölte
Apja derék ember volt és tisztességgel nevelte
Anyja már egy évesen megtanította járni
Öt évesen pedig a konyhában főzni

Édesanyja Karajz Mária
A nagy múltú borkészítő Karajz Miklós lánya
Apja Tiszai Imre építő mester
Megfáradt, bölcs öregembe

Az édesanyja folyton azt mondogatta
Jó sorsod lesz Botikám, ha az isten is megadja
Fia, akár az apja
Építésznek tanult, ennek volt a rabja

Apjával járt a nagy építkezésekre
Nagy hang sújt fektetett a véleményekre
Apja folyton tanácsot adott neki
De ez a kedvét nem szegi

A napokban volt a fiú 18 éves
Azonban nem volt még szerelmes
A szomszédban lakott Bíró Margitka

Botondnak volt ő a megszállottja

Margitnak volt egy mostohája
Ő volt Kukutyin Boszorkánya
Lányát arra akarta nevelni
Hogyan kell elborzasztó főzeteket készíteni

Mondta Botond apja mennyen át udvarolni
A kis Margitot feleségül kérni
Az édesanyja Mária is arra biztatta

Fogja a kislányt pártába

Másnap este átszökött a lányhoz

S elvitte őt a tóparti nyárfákhoz
A fülébe suttogott, lágyan azt mondta
Amit súgott az a szíve diktálta

Másnap hosszan tanakodott,mi tévő is lehetne
Átsétált a lányhoz, aki kint dolgozott a kertbe
Elárulta a lánynak házassági szándékát
S, elmondta, jól viseli gondját

Margit is elárulta szereti őt
Átrepülne érte sok ezer felhőt
Szeretlek Botond, te vagy a szívem álma

De a mostohámnál nagy lesz ennek az ára

Így hát a fiú a lánynak gyűrűt adott
S, egy boldogító csókot kapott
A fiú tisztességgel megkérte a lányt magának
Margit alig mert hinni a szavának

Boldogan Botond nyakába ugrott
S, némán az örömtől zokogott
Igen, igen, hát persze, hogy hozzád megyek
E pillanatban a legboldogabb ember lehetek

Másnap összehívták a nagy rokonságot
S, ketten együtt bejelentették a házasságot
Minden rokon örült a jó hírnek
S, gratuláltak a menyasszonynak és a vőlegénynek

Botond apja büszkén mondta
A menyegzőre a házaspár tőlem az első házát kapja

S, ígérte minden rokon, ki az ágyat,ki az asztalt adja
S, ez az ígéret még a házaspárt is meghatja

Mindenki ünnepelte a neves eseményt
Margit úgy érezte megkapta a főnyereményt
Mindenki kivéve Margit anyja
Aki úgy bűzlött a szesztől akár egy szeszes kanna

Átkozta a napot, amikor a lányával oda költözött
S, mikor a lánya Botonddal időzött
Teltek, múltak a napok
S, a pár között nem voltak gondok

Megállapodtak az esküvő napjában
A vendégek névsorában és a templomban
Megkérték a papot adja össze őket
Botond azt mondta adja hozzám nőmet

Nagy volt tehát az öröm mind a két háznál
Varrónő járt a menyasszonynál
Az esküvőt Májusra tűzték ki
Akkorra adott a pap időpontot neki

A szülők a ceremóniára nagy gondot fordítottak
Ezért a párra nagy problémát nem zúdítottak
Kiválasztottak mindent a tortától a zenészekig
A pénzel nem úgy bántak, mint aki szegényeskedik

Május 20.án, hajnalban kukorékolt a kakas
Elkészült már addigra a friss vadas
Főtt a húsleves, terítettek estére

Mindenki megéhezett a sok süteményre

Felöltözött a menyasszony a hófehér ruhába

A násznép is bevonult a feldíszített templomba

A zsebkendőjébe szipogott a násznép

Amikor meglátták a menyasszony mily szép

Az esküvő és a szertartás megkezdődött
Mindenki szíve boldogsággal töltődött
Kérdezte Margitot a pap
Fogadod e férjedül Botondot, s törvényeit-melyeket szab?

Feleli a leány mosollyal az arcán
Azt mondja igen, virággal a karján

Kérdezi a pap Botondtól ugyanezt

S, a fiú is igent mond és aláírást biggyeszt

A dínom dánom hajnalig tartott

A sok vendég mindent elfogyasztott

Szólt a zene, húzták a cigányok

Táncoltak a vidám rokonok

Íme itt az első tál étel
Kitűnő húsleves, tele van metéltel

Egyék jó étvággyal, mert szépasszony főzte

Kinek hét faluba híres a főztje

Fogjanak hát hozzá, jó gyorsan

Mert sok finomság van még a sorban

Ették a népek a gőzölgő étket

Nem sajnáltak megkínálni minden vendéget

Megette mindenki, kopogtak a tányérok

Jelezve ezzel csókadási szándékot

Az ifjú pár mit is tehetne

Csókot váltottak, mindenkinek jó kedvet szerezve

Ki-ki köszörülje mostan meg a kését

Mert pecsenyét hoztam, mégpedig sokfélét

Akik ebből esznek mind soká élnek

Őseink is ettől lettek olyan vének

Ették a sült húst, krumplival, rizzsel

Nem törődött senki a tányérok csörömpölésével

Hoztak vizet, mézédes borokat

Ki lesz az, aki ezek után mosogat?

Behozták ezután a menyasszonyi tortát

Botond és Margit eltátotta száját

Tíz emelet magas sok rétegű torta

A rengeteg ember csak hordta-hordta

Végül a násznép hajnalig mulatott

S, mindenki táncolhatott

Menyasszonytánc a soron következő

Néhány pengőért a menyasszony pörgethető

Másnap reggel néhány ember az asztalra hajolt

S, egy pár részeg hangosan dalolt

Elindult a pár a szokásos nászútra

Budára mentek egy kastélyba

Befogtak neki egy szekér elé lovat

S, azt mondták innentől boldoguljanak

Hamar odaértek, rövid úton mentek

S, három nap és három éjjel szerelmeskedtek

Meg is lett ennek a gyümölcse

Margit még nem tudta, de gyermek fogant benne

A negyedik napon haza indultak

S, megnézték azt a lakást, amit kaptak

Két tágas szoba, öszkonfortos konyha

Tágas szekrény ahova az ember a tiszta ruhát rakja

Puha, széles, francia ággyal

Ahova az ember lefekszik álmával

Mindketten szépen megköszönték

S, Botond apját soká ünnepelték

Eltelt már egy hónap az esküvő óta

S, egy csecsemő növekedett Margit hasába

Egyik nap jön Botond a munkából

Gyermekünk lesz halotta felesége szájából

Gyermekünk fog születni

Ezt bizony meg kell az égnek hálálni

Botond alig hitte, amit hallott

Hiszen egy utódra már régen vágyott

Felesége vacsorát tett elé

Mind megette egy falat sem fért belé

Váltották egymást az évszakok

Botond ürült, mert nagy megrendelést kapott

Ebből a pénzből, amit itt keresek

A gyermekünknek kiságyat vehetek

Az asszonynak egyre nőtt a hasa

Akkora volt, mint egy török basa

Elmúlt két hónap, majd elszaladt a többi

S, tényleg megkezdett az asszony hasa gömbölyödni

Mondta Margit, suttogta nyomban

Most mozog a trónörökösöd itt a pocakomban

Megvették a kiságyat

A babakocsit, a hintaágyat

A kilencedik hónapba lépett a kismama

Szint mindig mocorgott a hasa

Minden este úgy feküdtek le

Össze volt készítve a kismama kelengye

Egyik este a szülés megkezdődött

Az asszony fájdalmától lebilincselődött

Bábát hívtak, aki világra hozta a gyermeket

S, ha baj van, akkor cselekedhet

Világra jött a kis Tiszai Klára

Apja szeme fénye, gyönyörű kisbaba

Oly tökélete minden formája

Az apjára ütött, de akár a mamája

Két csillogó, kék szeme

A nagyvilág kicsiny tündére

Mosolygós, piros píres az arca

Rögtön mosolyog az ember amint meglátja

Hetet hét ország egyszerre csodálta

Oly gyönyörű, nem volt párja a világba

Ha csiklandozták angyalian kacagott

De a nemtetszésének is mindig hangot adott

A nagyszülők minden nap átmentek

A kisgyermekre egy pillantást vethessenek

Kényeztették minden földi jóval

Babákkal és ajándékokkal

Elmúlt egy év, Klára meg tanult járni

S, szépen lassan beszélni

Tisztán és érthetően beszélt

Az édesanyja neki minden este mesélt

Péntek délután édesanyjával sétáltak

S, egy új játszótérre találtak

Volt csúszda és libikóka

Minden, ami egy gyermek álma

Ezután minden nap ott játszott

Homokvárat épített meg csúszdázott

A szomszédban lakott Klára barátja

Kovács János Bála, a maga homokvárak alkotója

A családnak több pénzre volt szüksége

Klára ne szenvedjen hiányt semmibe

Meg akartak adni neki mindent

Mert olykor a porba könny cseppent

Gondolta Botond bevet egy földet

Fogadott állatokat és embereket

Hisz még mindig nagy volt a búza ára

Importálták Törökországba

Meg is jelentek az első kalászok

Az erdőben már javában vadásztak a vadászok

Ősz volt, lehűlt a levegő

Meg is jött a várva várt eső

Learattak mindent és eladták jó áron

Nem volt bizony ilyen jó dolguk a nyáron

Jó szerencse pártolt a kis családhoz

Bármibe is fognak, minden pénzt hoz

Nem tartott ez a szerencse oly sokáig

Megroggyant a ház az alapokig

A kislány beteg lett

Nem aludt és nem is evett

Félelem járta át Botondot és Margitot

Kislányuk Klára önmagára már alig hasonlított

Egy hete már az első tüneteknek

Az apa és az anya együtt könnyeznek

Siratták lányukat, mert nagyon szerették

Eddig minden földi jóval etették

Valóra váltották minden kívánságát

Teljesítették minden vágyát

Vettek egy kiskutyát és mellé száz bárányt

S, ez kissé boldogította a kislányt

Egyik nap egy öreg járta a falut

Sétált, de olykor árult sírkoszorút

Estére Botondékohoz kéredzkedett

Azért, hogy szállást kapjon epekedett

Megsajnálta a házaspár a vén öregembert

S, úgy gondolták, levevesznek a válláról egy terhet

Szállást és ételt adtak neki

Serege tele borral, de az égnek emeli

Hálát adott, hogy ily rendes embereket talált

S, ettől kicsit zilált

Ittak mindenki égésségére

A püspökére és a háború végére

A nagy iszogatásba bele is feledkeztek

S, másnap reggel másnaposan ébredtek

Reggelit készítettek tizenkét tojásból

Szalonnából és kolbászból

Puha kenyérrel hárman mind megették

Nem maradt semmi, amit a kutyáknak adhatnék

A kis Klára mára sincsen jobban

A kis szíve egyre gyengébbeket dobban

Siratta Margit, Botond előre gyászolta

De az öregember ezt meg nem állhatja

Egyet mondok és kettő lesz belőle

Adjátok nekem Klárát és nőt nevelek belőle

Meggyógyítom minden kínját, baját

Meglátjátok jól viselem gondját

Amit csak megkíván, én megadom neki

Hiszen oly gyönyörű, olyan isteni

Ha látni akarjátok, megtaláltok engem

Ott lesz Klára mindig velem

A két gyászolni készülő elgondolkodott

S, így az öreg egy esélyt kapott

Úgy vélték csak jobb lehet a lánynak

Így az öregre hallgatnak

Összepakolták a kislány minden holmiját

S, bekészítettek hét napi elemózsiát

Az öreg a hátára vette a táskát

S, a karjában vitte a kis tehetetlen Klárát

Siratta az asszony, de még jobban az ura

Elvesztették lányukat és nem lesz unoka

Az öreg a lánnyal az erdőig botorkált

Füttyentett kétszer és hangosan kiabált

Megjelent egy csillogó arany szőrű paripa

Arany kantár lógott a nyakába

Maga után egy hintót húzott

S, az öreg a fülébe súgott

Indulj paripám, vágtass az égbe

A hegyek és a felhők tetejébe

Vigyél haza minél hamarabb

Addig szállj amíg az idő nem viharosabb

Beszállt az öreg, karjában a lánnyal

S, a ló vágtatatott rakományával

Elhagyták a földet, felszálltak a magasba

Belekezdtek a hosszú utazásba

Egy napig felfelé repültek

Majd elkezdett esni az eső, viharba kerültek

Megérkeztek egy világos helyre

S, Klára úgy vélte, hogy felkerült a menybe

Az öreg nem volt más, mint egy apostol

A kis Klára máris hazagondol

Meggyógyította az öreg a kislány kínját

Rendbe hozta minden baját

Selyem ágyban aludt az éjjel

S, tele volt reménnyel

Mire kinyitotta két szemét

Megjelent három cseléd

Kettő aranyos ruhába öltöztette

A harmadik az ágyát megvetette

Tálalták a pompás reggelit

S, ehette a kislány a tenger gyümölcseit

Reggeli után imádságra indult

S, a szeme a lenti világra fordult

Szüleire gondolt, bárcsak itt lennének

Mert itt örökké élhetnének

Az imádságon találkozott a többi lakóval

S, az egyik legkedvesebb barátjával

A lánykát egy éve rabolták el a szülői házból

Nem búcsúzott el a családjától

Egymás mellé leültek

S, az ima után együtt kimentek

Meséltek egymásnak a történtekről

A szerelmekről, életükről

Klára elmondta Borcsának

Részvétet nyilvánított családjának

Szülei még mindig siratják

Annyira szeretik, úgy imádták

Mindeközben Klára családja

Otthon lányukat siratja

Belebetegedtek a nagy szomorkodásba

Elveszített kislányukba

Már megbánták döntésüket

Elhamarkodott tettüket

Bárcsak itt lenne a lányunk

A drága csillogó bogarunk

Addig sajnálkoztak, Botond felugrott

Benne a döntés megfogalmazódott

Elmegyek és haza hozom Klárát

Megmentem a kis drágát

Margit becsomagolt urának

S, Botond nekivágott az utazásnak

Útjának az első napja

Sok sétával telt, elment északra

Ballagott, megállás nélkül ment

Este, tábortűznél pihent

Egyre elvadultabb tájékokon járt

Arra ahol még madár se szállt

Kevesebb emberrel találkozott

Másnap egy régi háznál próbálkozott

Egy ős öregasszony nyitott neki ajtót

S, Botond megkérdezte kaphat e egy ágyikót

Az asszony jó szívvel befogadta

Adott neki vacsorát és Borral kínálta

Elfogadta az ember és elment aludni

Nem is akart a történteken gondolkodni

Reggel az asszony reggelivel várta

S, jutott elemózsia a táskába

Szépen megköszönte a szállást és az ételeket

S, elmondta az asszonynak a lányával történt szörnyűségeket

Az öreg megnyugtatta
S, mondta folytassa az útját nyugatra

Nincs északon semmi, arra ne is keresse

Az a fontos, hogy a szívét kövesse

Elindult Botond, hegyeken által

Szívében a leghőbb vágyával

Már egy hete úton

Volt már sok hegycsúcson

Egyik nap egy erdőbe tévedt

S, egy lábnyomba lépett

Volt az akkora, mint két csűrkapu

S, közel lábnyom alakú

A lábnyom gazdája sem lehet távol

Nem tudom merre, de lehet bárhol

Arra gondolt, hogy bármi is, biztosan éhes

Így a saját helyzete elég veszélyes

Letáborozott alkonyatkor egy hegy lábánál

De felriadt egyik álmánál

Elkezdett mozogni a hegy

Olyan volt, mint egy ember, aki ébred

Felült és megtörölte szemét

Kinyújtóztatta két kezét

Nagyot ásított és pislogott

Ásítása egy kőomlást is megindított

Külsőleg minden része szikla

A lábával egy hatalmas követ tört izromba

Beleszimatolt a levegőbe

S, hangosan zengte

Ki jár itt hol még egy róka sincs

Hol még az ős hús is nagy kincs

Érzem, hogy ember vagy

Azt javaslom, el ne szaladj

Mert utánad hajítok egy követ

Ami maga alá temet

Nem futok én, nem is merek

Mondta Botond, egész teste remeg

Bölcsen döntöttél feleli az óriás

Az én nevem Kőóriás Tamás

Mit keresel, mivel lehetek a szolgálatodra?

Minek jöttél ennyire nyugatra?

Az én nevem Botond

Nem láttad a lányom, Klárát, mond ?

Nem járt erre ember már vagy száz éve

Félnek, hogy megeszem őket ebédre

Tanácsot adhatok, maradj itt estére

Megmondom merre menj tovább, reggelre

Tüzet raktak, óriási mágját

S, megsütötte ki-ki a maga vacsoráját

Az óriás két szarvat sütött a tűznél

S, kérdezi Botondot, te már mindent megettél ?
Feleli a fiú, nincs már mit ennem

Amit lehetett már lenyeltem

Én sem vagyok irigy meglátod

Az egyik őzet megkapod

Sok erőre lesz ugyanis szükséged

Ami elveszett megkereshesd

Megették a vacsorát

Botond nem tudta elhessegetni a gondolatát

Folyton csak a lánya járt a fejében

S, látta őt a szemében

Másnap kialvatlanul kelt

A feje fett kismadár énekelt

Útba igazította Tamás

Arra, meg arra van egy csapás

A csapás végén legelő

S, ott van neked egy ló, ami megfelelő

Arról ismered fel, hogy ő a legsoványabb

A szőre és a sörénye a többinél halványabb

Add neki az almát, amit adok

S, meglátod, rögtön ragyog

Mert tudd meg, táltos az a ló

De elátkozta régen egy varázsló

Nekem adta ezt az almát

S, mondta egyszer még jól veszem hasznát

Elbúcsúzott a legény az óriástól

Az új barátjától

Tovább bandukolt a mutatott ösvényen

Az idő már rendesen benne volt az őszben

A falevelek sárgák, barnák lettek

A napok egymás után teltek

Már egy hónapja ballagott az úton

S, egyre csak sűrűsödött a vadon

Tölgyek, bükkesek, fenyvesek

Sűrűn összefüggenek

Kiért a rengetegből, kisütött a napfény

S, Botond szívében megjelent ismét a remény

A remény arra, hogy megtalálja elrabolt lányát

S, maga mögött hagyja a család gyászát

Megtalálta a legelőt, amit az óriástól hallott

S, amiket mondott, mindent végrehajtott

Megkereste a leggebébb állatot

S, megetette az almával amit kapott

Azonnyomban csillogni kezdett az állat

S, Botondot magával vonta az ámulat

Beszélt is, hirtelen megszólalt

Botond felült a hátára és szárnyalt

Elviszlek a lányodhoz csak mond merre

Én vagyok a repülés mestere

Szálltak, repültek a tenger felett

Mikor a lova egy szigetet észrevett

Megálltak, pihenni egy napot

Megtalálhatod a lányod, már holnap, ha akarod

Botond két szárnyast vadászott

S, a lovának friss füvet vágott

Egy tisztavizű forrás mellett táboroztak

De a fiú átadta magát a bánatnak

Hisz már hónapok óta keresi a lányát

S, azóta nem tudja aludni az igazak álmát

Keseregve, zokogva lepihent

Álmában sírt, a szívében odabent

Hajnalban bár fáradtan ébredt

A történteken végre továbblépett

Lovához lépett, felült a hátára

Átrepültek az örvény tengeren lova tanácsára

Napokig szálltak a forró napsütésben

Megpihentek egy kolostor tövében

Botond megpillantotta az öreget

Egy fali freskón

De nem értette a körülötte lévő szöveget

Így hát bement a kolostor ajtón

Odabent imádkoztak a papok

Mikor meglátták Botondot, ezt a fura alakot

Az egyik atya hozzá sétált

S, latinul, ógörögül hadovált

Mikor Botond jelezte, nem érti szavát

Elfogták és kerestek neki egy zárkát

Harmadnap jött egy asszony, aki beszélte nyelvét

Elmondta neki már megbánta gyors cselekedetét

Kiengedték a zárkából

Megszabadították éhségétől, szomjától

Az asszony lefordította a fiú háláját

S, a szerzetesek mondták, sajnálják

Megkérdezte a fiú, ki az ott a képen

S, mit jelent az írás a környéken

Mondták neki, gonosz angyal

S, elrabolta a főpapnőt sötét ármánnyal

Botond elmondta a lánya sem járt másként

Elrabolta az angyal, életéből a napfényt

A szerzetesek közül a barátja lett Péter

Ki kecsegtette még némi eséllyel

Azt mondta van egy asszony a világ végén

A Nagy szikla hegy mellett, sötétség szélén

Felkerekedtek tehát Botond és a lova

S, Péter is elkísérte őket, az a jópofa

Átrepültek olyan országok felett amelyekről

nem is hallottak

Háborúk felett, melyek alattuk zajlottak

Ahogy haladtak egyre sötétebb lett

Még az arany lova is egyre jobban remegett

Odaértek a sötétség határára

S, szükségük volt rengeteg bátorságra

Egyetlen ház állott egy magányos hegytetőn

Nem voltak állatok a legelőn

Puszta, kopár ez a tájék

Nem voltak napsugarak, hogy őrizzék

Se állatok, se növények

Se emberek, akik beszélgetnének

Megmászták a magányos hegyet

S, kopogtak az ajtón négyet

Várni kellett vagy négy-öt percet

Mire az öreg anyóka előtipegett

Kérdezte őket, mit keresnek erre

Ahol egy madár sincsen semerre

Bemutatkoztak, elmondták miért jöttek

Az anyóka azt mondta segít, ha segítenek

Parancsba adta, két napot adott

Szántsák fel a völgyet amit mutatott

Neki látott hát a két jó karban levő ember

Annyi volt a föld akár a tenger

Dolgoztak nappal, minden éjjel

Húzták az ekét vaskézzel

A második napon este

Meglátták az asszonyt, aki munkájukat nézte

Meg volt elégedve a legények munkájával

S, megkínálta őket igazi, parasztos vacsorával

Volt ott friss kolbász és hurka

Lacipecsenye és hamuba sült pogácsa

Mivel, hogy rég nem ettek

Az utolsó húson majdnem összevesztek

Másnap reggel az anyóka elkérte Botond lovát

S, azt mondta, cserébe odaadja a saját állatkáját

Belefújt a nyakában levő sípjába

S, így lett a nappal sötét éjszaka

Nem is éjszaka,csak valami eltakarta a napot

Feltámadt a szél és valami suhogott

Előbukkant két óriási zöld szárny

S, az a valami maga alá tüzet hány

Teste hatalmas akár három bika

Hosszú, tüskés a farka

A nyaka hosszú, a feje lapos

Négy lába rövid, tömzsi és mind karmos

Halálos félelem járta át a fiúk szívét

Mikor meglátták eme sárkánygyík testét

Lehajtotta fejét, az anyókához hajolt

S, az asszony akár egy kutyán, végigsimított

Ez az én kis kedvencem, motyogta vidáman

Hozzám került még tojáskorában

Tudom, hogy nektek sokat segíthet

Az aranyszőrű paripánál magasabbra repíthet

Mert elárulom nektek

Az ég felett van, amit kerestek

Egyheti élelmet csomagoltak

S, pirkadatkor, a napfelkeltével indultak

A sárkány hátán két tüske közé elhelyezkedtek

S, hatalmas szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedtek

Felszálltak a felhők fölé

A fiúk nem, de a sárkány tudta merrefelé

Egyre csak feljebb emelkedtek, már levegőt is alig kaptak

Oly magasan ahol még madarak sem akadtak

Egyre világosabb lett

S, útjukba néha, egy-egy kósza tündér tévedt

Elértek egy pontot ahonnan a tündérek egyre többen lettek

S, egyiknél, másiknál fegyverek sejlettek

Megtámadták a repülő kompániát

De megijedtek, amikor a sárkány kitátotta száját

Tűzcsóva kergette szét a felhőket

S, voltak tündérek, akik megpörkölődtek

Egyik másik repülő tündér elmenekült

Volt viszont olyan, aki a harcba jócskán belemerült

Ütötték, verték Botondot meg Pétert

A sárkány minden csoportot szétvert

Egyszer csak egy sűrű felhőtömeg elé értek

A tündéreken nem ruhák voltak, hanem vértek

A felhőtömeg pedig díszes palota

Annak volt ez a felhő a várfala

Magas tornyok, tetejükön sisakkal

Zengték a riadót hangos trombitaszóval

A sárkány neki ment a felhőfalnak

S, tüzet lehelt a felhődaraboknak

Áttörték a vastag, magas felhőgátat

S, repültek a palotához, amit találtak

Leszálltak az egyik torony tövébe

A sárkányukat senki és semmi sem követte

A palota bejáratánál emberek strázsáltak

Péter elcsalta őket, így Botond könnyen beszaladhat

Végtelennek tűnő, hosszú folyosó

Lépteitől hangosan vízhangzott a kőpadló

Egy ajtó jobbra, egy másik balra

De mind a két ajtó, kulcsra zárva

A folyosó végén talált egy termet

Ahol közel Klárával egyidős gyermekek lehettek

Gyorsan körültekintett, kereste a lányát

Mikor mögüle hangosan kiabálták, a fejét akarják

Fel is figyelt mindenki a kiabálásra

Klára is felnézett a távolból apjára

Hozzá sietett és átölelte

De Klára barátja hozzájuk lépett sietve

Jobb lenne ezt máshol folytatni

Ahol nem tudnak minket megtalálni

Ha nem bánná uram magukkal mennék

Mivel tudja, a szüleimmel lennék

Mondta Borcsa Botondnak

S, a férfi intett, szaladjanak

Kimentek a kertbe, a növények között

Felettük a sárkány lassan körözött

Utánuk szaladtak a palota őrei

Szabadulásukat meg akarták akadályozni

A sárkány nem habozott sokáig

Tűzfüggönyt lehelt az ellenség bokájáig

Leszállt és felvette utasait

S, ismét csak kitátotta óriási szárnyait

Elrepültek, elhagyták eme helyet

S, elkapták az északi szelet

Péter is csatlakozott hozzájuk

Repültek egész addig, amíg el nem érték hazájuk

Margit várta már őket a kapuban

Órákig ölelte Férjét és lányát karjában
Megismerkedett Péterrel, a hű baráttal

S, megkínálta családját és új barátját vacsorával

Megköszönte a finom étkeket

S, elindult a sárkánnyal, talán hajnal lehetett
A kaland végén Botond megfáradt , de boldog férfi

Volt neki egy háza, lánya és egy felesége, aki szereti