Őszi idő szürkesége
Szőlőtől duzzadó lugasok büszkesége
Kopár vidékek és néhol háza csoportja
Nem messze, távol aranyló búza kalásza
Egy-egy kémény magányosan pöfékel
A földeken néhol betakarít az ember
A táj komor szépsége magával ragad
Az ég borult, csoda, hogy le nem szakad
Minden csöndes, közel a fagy, s a tél
Se madár, sem tücsök már nem zenél
Se madár, sem tücsök már nem zenél
A zöld fák immár barna ruhát vettek
S, egyesek már hullajtják levelüket
A lemenő nap rózsaszínre festi az ég alját
Vissza sírom magam is a nyár első napját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése